Rólunk

TELEMETRIÁS AMBULÁNS INTELLIGENS EKG VIZSGÁLAT

CARDY® EKG                                                                            

„Az idő pénz”, mondják a gazdasági szakemberek. „Az idő szívizom”, hangzik a kardiológiai igazság. A koszorúér teljes elzáródását követően 20-30 perc után már szívizom elhalás jön létre, amelynek mértéke arányos az elzáródás idejével. Az is statisztikai tény, hogy az akut szívinfarktusok halálozásának fele az első órában következik be. Ezekből következik, hogy az időben felállított diagnózis, és az ezt követő megfelelő kezelés életmentést illetve szívizom megmentését jelentheti.

A szívpanaszokkal jelentkező páciensek egy másik csoportja szívritmuszavar-érzéssel jelentkezik kezelőorvosánál. A szívritmuszavarok döntő többségének jellemzője, hogy paroxismális jellegű. A jelenleg hasonló panaszok felismerésére használt Holter EKG készülékek általában csak 24 órás folyamatos felvétel készítésére alkalmasak, amennyiben a panaszok ezidő alatt nem jelentkeznek, azok felismerése elmarad.

Fontos tapasztalati tény, hogy az elsődleges észlelő egészségügyi személyzet (családorvos, mentőorvos, mentőtiszt, SBO orvosa) számos esetben rosszul értékeli az elkészített EKG-t, főként azokban az esetekben, amikor a betegnek korábban sem volt „negatív” EKG-ja (pl. lezajlott infarktus, gyógyszerhatások, stb). Ilyen esetekben a tercier kardiológiai centrumok felé történő referálás „félrecsúszhat”, a centrum kardiológus szakorvosa helytelen következtetéseket von le a rosszul előadott esetből.

A fentiek figyelembevételével kezdődött egy magyar intelligens telemetriás EKG készülék kialakítása (CARDY), majd kezdetben a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinikán, ezt követően a Zala Megyei Kórház Kardiológiai Osztályán és a PTE Szívgyógyászati Klinikáján párhuzamosan a készülék fejlesztése, központi rendszerbe integrálása. A találmány lényege, hogy a betegekről nem csak „izolált” EKG készülnek, hanem a készülék intelligens módon az első („alap”) EKG-hoz hasonlítja az újabb és újabb görbéket, és egy 10-es skálán jelzi a változást. Jelenleg központi internetes felületen (cardyonline.com) minden, a kiértékelésben résztvevő kardiológus által hozzáférhetően megtalálható az összes mérés eredménye. A mért görbék „online” módon, a GSM segítségével digitalizálva jutnak el a szerverre, így a kezelőorvos azonnal láthatja azokat. Fontos, hogy a honlapról a görbéket bárki megtekintheti, akinek hozzáférési joga van, és csak internet hozzáférés szükséges. A görbék mobilnet segítségével mobiltelefonon is megtekinthetők (a honlap iphone-ra van optimalizálva, de minden intelligens telefonon megnézhető).

Látható, hogy a készülék alkalmas mind a sürgősségi betegellátásban (családorvosi ügyelet, SBO orvosa által készített EKG-t a kardiológiai centrum orvosa azonnal látja), mind az elektív betegek esetén (a beteg otthoni panasza során elkészített EKG-t a 24 órás ügyelet orvosa észleli) akár azonnali diagnosztikára is, ezzel segítve a megfelelő betegutak kialakítását, a betegek optimális kardiológiai ellátását. Fontos, hogy a rendszer működéséhez nem szükséges több központ, alközpont kialakítása, a meglévő szerver hosszú időre képes az adatok fogadására, tárolására (egy beteg EKG-ja kb. 8 kB!). Az itt meglévő görbéket bárki megnézheti, aki jogosult rá, nem szükséges a görbék scannelése, emailben való továbbítása, az esetleges elavult analóg adattovábbítási módszereket nem is említve. A kardiológiai centrumokkal való adatközlés így valóban 21. századi!

A Magyar Szabadalmi Hivatalaz okirathoz fűzött leírás alapján
224 708
lajstromszámon a P 01 02418 ügyszámú bejelentésre
szabadalmat adott.
A szabadalmi bejelentés napja és az oltalmi idő kezdete:
2011. június 12.

Minden vélemény számít!

Go to Top